come back later, too
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

STRAWBERRY lemonade

vicky, cristina, barcelona

Azt így az elején elmondom, hogy tudni kell rólam, hogy imádom Woody Allent, éppen ezért nem tudok, egyszerűen nem tudok teljesen objektív lenni - a film egyes "hibáit", csúszásait elintézem azzal, hogy "de hát ez tipikus Woody Allen". És bár sokan mondják, hogy hiába, kiöregedett, nem tud újat mutatni - ez nem feltétlenül baj, én meg tudom nézni ugyanazt a sztorit negyvennégyszer különböző csomagolásban.
Hogy az általánosságokkal kezdjem: a filmnek csodálatos kicsi hangulata van, csepeg belőle a bohémia (a legjobb értelemben), és Barcelona egy gyönyörű város! Azelőtt nem igazán foglalkoztam a spanyol/katalán kultúrával, tudtam, hogy vannak nekik szép kicsi dolgaik, de soha nem merültem el mélyebben a dologban, sosem érdekelt annyira. Ezután a film után kezdtem egy picit tüzetesebben utánanézni a spanyol és katalán kultúrának, mert gyönyörű kicsi részleteket kaphatunk belőle a filmen keresztül. És persze ott van az az életérzés: a könnyedség, már-már könnyelműség, ahogy Cristina beleveti magát az életbe, a két festő igazi, spanyol erotikával és dühvel fűtött kapcsolata (ami klisésnek hangzik, de a filmben nem tűnik annak, higgyétek el), Vicky karaktere, aki végül beadja a derekát az életnek... És az egész életfelfogás, a bohém életművészet, ami körüllengi a film majd' minden kockáját. És az a sok bor, God! Ha szeretitek a bort, mindenképp egy pohár vörössel nézzétek meg a filmet.

This is Where your Destiny Begins. Dun Dun Duuun

SPOILER! A film alapvetően három emberről szól: Vicky-ről, aki egy komoly, határozott, meggondolt, már-már földhözragadt nő, aki hozzámenni készül a tökéletes férfihoz (aki, bár unalmas és golfozik, egy biztos, biztonságos pont); Cristináról, az eleinte megnyilvánulni képtelen művészlélekről, és Juan Antonióról, aki egy igazi spanyol művész-macsó. És persze, ott van a Penelopé Cruz által játszott Marie Elena - aki a NŐ maga, nagybetűvel. A két barátnő, Vicky és Cristina néhány hónapra Barcelonába repül, hogy ott töltsék a nyarat, itt ismerkednek meg Juan Antonióval, akinek gyakorlatilag az első mondata az, hogy meghívja őket egy "orgiára" (persze, ennél sokkal romantikusabb és elegánsabb dologról van szó, idézem: "körbeviszlek titeket a városban, jókat eszünk, jó borokat iszunk és szeretkezünk". És bár a film legelső kockáiban a narrátor által szinte teljesen körvonalazódik a két nő közti alapvető különbség, ennél a résznél ez még hangsúlyosabb lesz: a felelőtlen, pillanatnak élő Cristina kapna az alkalmon, de a konzervatívabb, komolyabb Vicky szerint teljesen hülyeség. Persze, aztán mindketten Juan Antonióval tartanak, és elkezd formát ölteni az ultimate szerelmi fonalcsavargatás: mindkét nő szerelmes lesz belé, és kialakul egy olyan szerelmi háromszög, ami olykor széthull, majd ismét összeáll, más elemekkel egészül ki... Nagyon szépen körvonalazódik az emberi természet, mindkét embertípus (Vicky és Cristina) hozzáállása a szerelemhez, és az is, ahogy ez a hozzáállás megváltozik, átalakul

Photos of Maria Elena

A kedvenc karakterem, nem véletlenül, Marie Elena, Juan Antonio ex-felesége, aki egy öngyilkossági merénylet után hirtele ismét felbukkan Juan Antonio, és így Cristina életében is, és egy egészen más szerelmi háromszög alakul ki hármuk között. Marie Elena karaktere - talán Penelopé Cruz miatt is - az igazi, nagybetűs Nő, a szenvedélyes, harcias, végletekbe eső igazi művészlélek. És, szerintem ő az, aki tényleg a hátán viszi a filmet - hiszen a megjelenéséig, bár minden gyönyörű, de talán túlságosan klisésen romantikus, csendes, viszonylag békés, a szereplők magukban szenvednek - Marie Elena karaktere hirtelen életet és energiát hoz a filmbe, kiabál, veszekedik, sír, kést-fegyvert szegez másoknak és önmagának...  És bár Allen bő kézzel osztja a sztereotípiákat, Marie Elena egy nagyon jól eltalált sztereotípia. És a festmények... Imádom a filmbeli festményeket.
SPOILER VÉGE. Annak ellenére, hogy a film sztorija itt-ott unalmas, és egy picit olyannak is tűnik néha, mintha egy negyvenéves megkeseredett feleségeknek írt szerelmi regény lenne... A hangulata csodálatos, és az üzenete is: az élet lehet, hogy szar, lehet, hogy nem leszel soha boldog - de az élet több, mint a személyes elégedettség.

2013.07.17. 10:09, Chloé Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2013.07.17. 23:40
Kata

Nagyon tetszett a film, és örülök, hogy írtál róla, mert így általad megismerhettem! :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!