Alicia Keys Alicia Keys az utóbbi időben került elő ismét a régi zenéim közül, és elkönyveltem guilty pleasure-ként, mert nem éppen az a zenestílus, amit hallgatni szoktam... De aztán eszembe jutott, hogy kit érdekel a műfaj? Megvan benne minden, amit egy előadóban tisztelek, így pillanatok alatt kiemelkedett a guilty pleasure-kategóriából, egészen az időszakos kedvencek cimke alá.
Valójában a Secret Life of Bees után kapott el ismét az Alicia Keys-láz, és azóta sem hagyott alább. Egyszerűen nem tudom megérteni, miért fogják fel az emberek úgy, mint egy átlagos tehetséget, és középszerű énekesnőt. Nem is tudom, van-e vele foglalkozó magyar fansite. Éppen ezért kaptok egy pici ajánlót róla, mert bár lehet, hogy ismeritek egy-két dalát, sosem kerestetek rá vagy ilyesmi. Na majd most! (Remélem.)
Amit tudni érdemes róla (bár már lassan teljesen elfelejtettük), hogy harmincmillió lemeze kelt el világszerte - igen, akkoriban, amikor a tehetséget és a zenét worshipelték (oké, ott volt akkor Britney is, de ebbe ne menjünk bele most). Nyert tizenegy Grammy-t, tizenhét Billboard Music Awardot és három American Music Awardot. Amit még esetleg kevesen tudnak: 2004-ben jelent meg első verseskötete, a Tears of Water: Songbook of Poems & Lyrics.
Ha ez még nem győzött meg eléggé, elmondom, hogy én miért imádom. Először is a hangja! Van egy enyhe hangfétisem, és ez is leginkább a mély, alt hangokra vonatkozik. Aliciának pedig kétségkívül csodálatos hangja van (nem úgy, mint egyeseknek - kezdhetném dobálni a szart, de nem fogom, nem erről van szó). Másodszor is a dalszövegek: általában az elvont, művészi dalszövegeket szeretem - ezzel pedig szembenáll Alicia egyszerű stílusa. De ez az egyszerű stílus teljességgel magával ragadó, őszinte, bájos; néhány mondatban az ember legbensőbb érzéseit is megfogalmazza, és van, amikor pont erre van szükség. Ja, és a klippekben látható zongorán sem összevissza klimpíroz. Szóval előítélet ide vagy oda, tessék Alicia Keys-t hallgatni!
My Own Toplist:
1. Fallin'
2. No One
3. If I Ain't Got You
4. Like You'll Never See Me Again
5. Try Sleeping With a Broken Heart
6. Karma
7. Love Is Blind
8. Lesson Learned
9. Empire State of Mind
10. A Woman's Worth
plusz 1. Tears Always Win (ez a város miatt :D)
|
<p style="\\\"text-align:" justify;\\\"="">Ó, Chloé! Mindig megtudsz lepni. Álmomban sem gondoltam volna, hogy te Alicia Keys-t hallgatsz. Tényleg meglepett. De nagyon örülök neki, hogy írtál róla, mivel manapság szerintem kevésbé felkapott. Pedig igazán megérdemelné, és szerintem jobban is mondjuk mint Britney (na és akkor igen, itt is tudnék sok-sok emberkét mondani, de nem dobálózom szarral mint ahogy te mondtad :D). Borzasztóan jó, mindenkinek hallgatnia kellene... és most olyan jó nosztalgiázásban vagyok, hogy leírtad ezeket a számokat... köszönöm :) Szóval én is azt mondom, hallgassátok!!!