come back later, too
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

STRAWBERRY lemonade

3. nap és illusztráció

Milyen emberek vannak a környezetedben?

Oké, hát ez olyan katasztrofálisra sikerült, hogy csak kis méretben merem betenni, de jobb klikk és kép megjelenítése megoldja a problémát, azért készüljetek fel, elég kaki. Meg a hibákat is dög voltam kijavítani. A lényeg, hogy ez az első ilyen fényes próbálkozásom ever, nemcsak tableten, de úgy általában is, szóval olyan szemmel nézzétek.
Milyen emberek vannak a környezetedben?
Már vártam a kihívásnak ezt a pontját, mert azt hittem, hogy majd jó hosszan tudok írni róla, de mire idáig eljutottam, valahogy elfogytak a gondolataim. Azért megpróbálom úgy-ahogy összeszedni őket. Elsősorban az a fontos, hogy a barátaim nagy része éppen olyan elcseszett, mint én. Művészlelkek, akiknek semmi se jön össze az életben, és ha mégis - hát, akkor is inkább az árnyékos oldalra állnak. Egyébként teljesen tudatalatt gyűjtöm magam köré az ilyen embereket, a helyzet az, hogy velük van meg a közös hang, velük tudok én magam lenni, és velük van miről beszélgetni (értsd: bőghetünk egymásnak). Oké, ennyire nem vészes a helyzet, de az tény, hogy nincsenek körülöttem örök optimisták, akik állandóan mosolyognak és örülnek az életnek, és mindennek a jó oldalát nézik. Talán két ilyen barátnőm van...? Akiket egyébként nagyon szeretek, és szükségem is van rájuk, hogy egyensúlyban tartsanak, nélkülük totálisan elbillennék és mély depresszióba zuhannék. Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok, hogy azt mondhatom, hogy a barátaim igaz barátok, vagyis fel tudok sorolni tíz olyan embert, akikhez az éjszaka közepén becsengethetnék, ha valami komoly bajom van, vagy csak beütött a blue mood. Fake emberek nem is igazán vannak körülöttem, kerülöm őket minden képességemmel. Barátaim vannak, és nem haverjaim, pontosabban vagyok olyan szerencsés, hogy ez a két "mező" összemosódik teljesen, velük sírni is lehet, de bulizni is önfeledten. Illene azokról is írnom, akiket nem én választok magam köré, mint pl. a csoporttársaim... De a helyzet az, hogy nem is nagyon nyitok olyan emberek felé, akik, hogy is mondjam, nincs bennük potenciál, hogy igazi barátaim legyenek. Persze, kedves vagyok velük meg aranyos, meg részt vettem ilyen-olyan csoportsörözéseken, meg minden, de érthető módon nem vagyok velük puszipajtás. Szóval igyekszem megszűrni a környezetemet azért. Sokszor hallottam, hogy nem jó, hogy ilyen emberekkel veszem körül magam, mert lehúznak - de ez nem igaz. Azt hiszem, elkanyarodtam a témától. Be is fejezem.

2013.09.08. 23:08, Chloé Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!