Mindig is imádtam az ilyen bejegyzéseket olvasni, nem is tudom, hogy miért nem csináltam még soha hasonlót... Mindegy, jobb későn, mint soha! Általában még ennél is több fölösleges szir-szart hordozok a táskámban, csoda, hogy nem szakad le a vállam.
1. Legalább tizenöt táskám van, de ez a fekete bőr Esprit oldaltáska a legnagyobb és legpraktikusabb az összes közül. Anyukám turizta magának, de én perszem hogy elkunyeráltam tőle. 2. Nem, semmilyen csilli-villi menő érintőképernyős telefonom nincs, csak ez a nagy és nehéz Samsung GT-C3350. Ezt viszont mintha egyenesen nekem tervezték volna: víz-és ütésálló, sőt, amilyen nehéz, még önvédelemre is tudnám használni. Bírja is a kiképzést rendesen, még semmi baja sincs, pedig állandóan kínzom, dobálom, nyomorgatom szerencsétlent. 3. Ó, a nagyon olcsón vett H&M napszemüveg! Őt már bemutattam korábban, amikor vettem - a lényeg az, hogy ő a tökéletes, az egyetlen és az igazi! 4. Mindig, de tényleg mindig van nálam legalább egy köny, olykor kettő-három is. Még akkor is, ha csak a városba megyek ki - sosem tudhatom, mikor lesz kedvem belépni egy kávézóba, és ha van nálam egy könyv, nem fogok unatkozni az itókám mellett. Ezt a könyvet is bemutattam egy előző bejegyzésemben, most nem is írnék róla.

5. Egy kézkrém is mindig nálam van, mert nagyon hamar kiszárad a bőröm. Ez egy Oriflame-es, málnás kézkrém, és bár sokan megvetik az Oriflame-et, nekem semmi bajom sincs vele, ezt a krémet pedig különösen szeretem. 6. Mostmár egyre inkább leszokok róla, de évekig nem voltam hajlandó kilépni az utcára szemhéjtus és szempillaspirál nélkül. Most is mindig nálam vannak (azt megsúgom, hogy egyiknek sincs márkája, de mindkettő tökéletesen bevált nekem). 7. Igen-igen, ezt nem kell magyaráznom. A Marlboro Gold azt jelenti, hogy most éppen jól vagyok lelkileg és van pénzem, egyébként piros és kék Lucky Strike-ot szívok felváltva. 8. Ő a zsebtükröm, akit két évvel ezelőtt vettem kb. egy csomag rágó áráért.

9., 10. A két naplóm is állandóam velem van, soha egy lépést sem teszek nélkülük. Ki tudja, mikor jut eszembe egy világmegváltó gondolat, hát nem? Valójában mindkettőnek ugyanaz a fehér borítós füzet az alapja, de én nem tudok fehér füzetekkel járkálni, mert seperc alatt összepiszkolódnak. A bal oldali egy mindenes notesz, amolyan Wreck This Journal-féle dolog, listákkal, rajzokkal, képekkel, kihívásokkal. A második a valódi naplóm, ahová a gondolataimat jegyzem le. A borítót imádom, ez sikerült a legjobban az összes borítótervem közül! A hátára is rajzoltam három kalitkát madárkákkal - így teljesen a személyiségemet tükrözi. Tökéletes, na, hülye is lennék nem hurcolni magammal mindenhova. 11. Avonos testpermet gránátalma illattal - ennek a dolognak van a világon a legeslegjobb illata. Komolyan. Még nem találkoztam semmivel, ami felérne vele. 12. A pénztárcám. A képen nem látszik belőle semmi, de az az igazság, hogy nincs is rajta semmi különös: egyszerű, sötétbarna bőr és minden belefér. Nagyon szeretem, agyon van nyúzva, de nem veszek addig újat, míg teljesen szét nem szakad. 13. Nem tudok golyóstollal írni, csak töltőtollal. Rengeteget kipróbáltam már, hogy megtaláljam az igazit, de még mindig keresek. Most éppen ő az aktuális, de hihetetlen, milyen könnyen tönkremennek a kezem alatt. 14. Ezt a kis szütyüt talán négy éve kaptam egy IM magazinnal (vagy valami egyéb tinilány lappal) ajándékként, és azóta is nagyon jól szolgál. Az mp3-amat szoktam beletenni (amiről most nincs kép, mert nem találtam meg, valamelyik másik táskámban hever),patronokat a tollamhoz, meg néhány hajcsatot.
Ti is sok fölösleges dolgot hordoztok magatokkal? Mi a leghülyébb/legviccesebb dolog, ami mindig van a táskátokban? Várom a kommentjeiteket. :)

Gyakran sétálok bele teljesen véletlenül olyan blogokba Gportálon, amelyek láttán a) az emberiségbe vetett hitem ismét visszatér, b) nem értem, hogy miért van a toplista 153. helyén, c) legszívesebben magamhoz ölelném a szerkesztőt, és összeropogtatnám a csontjait, d) egyszerűen csak arra gondolok, hogy "hű, ez tetszik". Na, az ilyen blogokat fogom bemutatni nektek ebben az állandó rovatban - lehet, hogy már ismeritek őket, miközben én azt hiszem, hogy feltaláltam a spanyolviaszt; az is lehet, hogy 150 emberből csak nekem tetszik - nem számít.

Annie blogol a ValarMorghulis.gp című oldalon - de még hogy! Először a címre kaptam fel a fejem, mert köztudottan elvakult Game of Thrones-rajongó vagyok, de az első kattintás után is csak ámultam-bámultam. A háttért alkotó kép egy olyan grafikus munkája, akit imádok (de most ha agyonüttök, sem fog eszembe jutni a neve, és a könyvjelzőim is eltűntek, hogy a cica rúgja meg), ebből következik, hogy a színek is szuperek, sőt, az egész kinézet úgy, ahogy van, imádnivaló. Mindez azonban eltörpül és elveszti jelentőségét a blogbejegyzések, a tartalom között. Annie személyisége első perctől megfogott, és nincs olyan sarka-szeglete a lapnak, hogy ez a személyiség ne legyen észrevehető. A blogbejegyzések nem unalmasak, sőt, Annie-nek kétségtelenül van érzéke az íráshoz. És a művészhajlam sem hiányzik ebből a lányból: a DevArt profilján a fotóit, rajzait is meg lehet nézni. Annie nem unalmas, az biztos. Ajánlom nektek is nagy szeretettel a ValarMorghulis-t, hiszen a bejegyzések változatosak: Annie mindennapjaitól kezdve a romantikus filmajánlón át a LookBook-gyűjteményig minden megtalálható.

Mondhatnám, hogy csendes békességben telnek a napjaim, hogy kiélvezem a szabadság minden percét, hogy teljes elégedettségben élek... de nem lenne teljesen igaz. Tény, hogy jó napjaim vannak mostanában, de csak azért, mert igyekszem nem foglalkozni a problémáimmal (ami egyébként nagyon nem jó taktika). 

Körülbelül így telnek a délelőttjeim, reggeleim itthon, bár a cigaretta-résszel akadnak kisebb-nagyobb problémák... (Általában mellőznöm kell a dolgot anyukám miatt.) A képen két könyvet is láthattok, talán többetek hallott már a The Secret Life of Bees-ről (ha a könyvről nem is, legalább a filmről), és a tavaly nyáron is igencsak dícsérgettem. Nem tudom, miért, de számomra ez az abszolút nyári történet. A tavalyi felvételi idején vettem, és ahányszor a kezembe kerül, érzem ugyanazt az izgalmat, lelkesedést, amit akkor, amikor először olvastam. És látom magam a kolozsvári, városi melegben, a tipikus városi forró szaggal körülöttem (mert igenis van szaga a kánikulának), és valahogy mindig jobban érzem magam. A könyv alatta ugyanabból az antikváriumból származik (ugyanannyiért is vettem), csak épp ő egy friss szerzemény. A gyönyörű címére figyelt fel a barátnőm. Ez nem más, mint egy antológia kortárs magyar költők verseiből - angolra fordítva. Imádom! A két szem keksz pedig mostanában a reggelim - nem túl egészséges, tudom, soha eszetekbe se jusson a fogyási technikámat követni!

Gyorsan-hirtelen át is váltok egy haul-posztra, mert nem látom értelmét, hogy ezt a sok apróságot darabonként adagoljam. Már régóta ígérgetem, hogy megmutatom a maxi-szoknyámat, és bár a képen nem látszik sem a hossza, sem a szabása (ezt a professzionális felakasztást pláne ne kommentáljátok), de látszik a színe! És végülis az a lényeg, hiszen egyébként egy teljesen átlagos, normális maxiszoknya. Egyébként - jól figyeljenek, akik az egyik közelmúltban megjelent posztomban kínai-ellenes felhangot véltek felfedezni - a kínaiból van, 15 lejbe került és szerintem abszolút bargain volt, hiszen nagyon szépen esik az anyaga és nagyon jól szellőzik is. A mellette látható felső szintén kínais (!), szintén alig került egy csomag cigi árába és szintén imádom. Az alja asszimetrikus, hátul olyan, mintha frakként lenne felsliccelve. 

És íme egy unalmas outfit a fent látható felsővel. (Milyen szexi alkarjaim vannak, figyelitek.) A második képet annak reményében lőttem, hogy látszani fog, hogy a fehér balerinámat pici fekete koponyák díszítik, de tévedtem. Mindegy, képzeljétek oda. :)

Hogyha már amúgy is ilyen szép kaotikus ez a bejegyzés, még dobok rajta egy kicsit egy újabb haul-részlettel. Nagynéném és anyukám rendszeresen turiznak nekem cipőket (azért van annyi). Ez a darab anyukám szerzeménye, és bár egész életemben hülyeségnek tartottam az ilyen stílusú félig elegáns-, félig teniszcipőket, ez kifejezetten megtetszett. Nemcsak azért, mert a sötétkék-menta kombó tökéletesen belefér a ruhatáramba és rengeteg összeállítással tudom majd hordani, hanem azért is, mert nagyon szép rajta a rózsaminta. Ha meg már cipőknél tartunk, akkor belövöm nektek a másik kis virágos cipőmet is, ami ugyan nem új a szó szoros értelmében, hiszen tavaly szereztem, de totál elfelejtettem a létezését. 

És még egy apróság, amit nagynéném vett nekem: egy H&M "rafiaszatyor", ahogy ő hívja. Én nagyon szeretem az ilyen kis válltáskákat, ez pedig különösen megtetszett, nemcsak a színösszeállítás és a fonott hatás miatt, hanem azért is, mert nagyon kényelmes. Nem kell mondanom, hogy ez is nagyon olcsó volt - csupa csodákat rejtenek nálunk a túrkálók.

Most már tényleg befejezem, csak még egy gyors outfit-kép. A pulcsi, ami rajtam van, szintén friss szerzemény, csak hát nem tudtam róla egy valamire való képet lőni. A különlegessége, hogy a hátán van egy kör alakú kivágás, az alja pedig asszimetrikus. Ezt kihasználva vettem alá egy szintén asszimetrikus rövidujjú felsőt (és mert nálunk hideg van, basszus!). Rövidujjú felső (ami nem látszik, de sebaj): F&F; áttetsző kötött pulóver: Zara Kit; mályva nadrág: Vero Moda; mokasszin: no name, táska: H&M, álomfogós nyaklánc: home-made.
Remélem, nem untattam senkit halálra! Puszi

Nem én vagyok az egyedüli, aki személyes sértésként kezeli a szegecsek, koponyák, fekete bőr rohamos, hirtelen elterjedését. Kilépek az utcára, és azok az ismerőseim, akik tegnapelőtt még Playboy nyuszis, rózsaszín, strasszos toppocskákban flangáltak, ma már szegecses karkötőt, bőrdzsekit, koponyát, keresztet viselnek. Én meg csak nézek tátott szájjal, hogy most büszkén hordják mindazt, amiért azelőtt engem kinevettek. 
Félreértés ne essék, nem vagyok címke-párti, nem akarok mindenkit besorolni egy-egy stílusirányzat jellemzői mögé, ahogy magamat sem tudnám. Hiszen én magam is olyan vagyok, hogy míg egyik nap teljes feketében, egy önjelölt sátánista ruháiban flangálok, másnap már pasztelszíneket, virágmintát öltök magamra. Teljesen elfogadom, sőt, támogatom, hogy a divat nyitott egyes szubkultúrák jelzői fele, és hogy nyugodt lélekkel emel ki (és fel) olyan elemeket, amelyek addig egy adott kultúrára voltak jellemzők. Hogy csak néhány példát említsek: a vintage elemek, mint a virágminta, a bézs, a romantikus medálok; a boho/hippi tollas fülbevalók vagy a mintás maxiszoknyák... Szóval nem a divat, mint fogalom ellen kapálózok kézzel-lábbal-foggal-körömmel, hanem az elvakult divatkövetők ellen. Egész életemben a falnak mentem attól, ha valaki gondolkodás nélkül magához vett mindent, amit a divat elé tett, anélkül, hogy egy kicsit is válogatott volna annak megfelelően, hogy mi illik a személyiségéhez, vagy hogy egyáltalán mi tetszik neki. És most teljesen mindegy, hogy valaki aszerint követi-e a divatot, amit az utcán lát más embereken, vagy éppen a Vogue cikkjei szerint rendeli meg minden ruhadarabját. Mindkét esetben ugyanúgy hiányzik a kreativitás, a személyesség, a saját ízlés. 
Mindenesetre eddig rábólintottam mindenre, igyekeztem mindenféle csodálkozás nélkül kezelni az újabbnál újabb trendeket, amelyeket néhányan már a divattá válás előtt ismertünk, hiszen meghatározott eleme volt egy szubkultúra öltözködésének (before it was cool, right?). Olykor szemet hunytam, olykor elégedetten mosolyogtam az ilyeneken - legalább könnyebb lesz beszerezni a darabokat. Igyekeztem aszerint gondolkozni, hogy "nem is baj, ha divat lesz, én tudom magamról, hogy azelőtt is hordtam", és szépen, békében megvoltunk egymás mellett: én és a divathullámok. Na de a rocker-őrület mellett nem tudok elmenni szó nélkül.
Már csak azért sem, mert gyakorlatilag ezen nőttem fel: a babakoromat a Guns'n'Roses-szel töltöttem, és amióta az eszemet tudom szeretem a koponyamintákat, a szegecseket, a tüskéket, a láncokat. Más dolog, hogy egy idő után egyre inkább kikoptak a ruhatáromból a túlságosan hangsúlyos, agresszív elemek, és igyekeztem lesimítani a stílusomat (de mindig volt néhány együtteses, koponyás, szegecses darabom). És azért sem, mert bár minden szubkultúra öltözködési elemeinek megvan a maga szimbolikája, szerintem ez a rockereknél nagyon hangsúlyos, erőteljes. Aki rockot hallgat, azon általában látszik is, hogy az agresszív(ebb) zenét szereti (oké, most nyilván belementem egy rocker-sztereotípiába, de a túlzások elkerülhetetlenek ahhoz, hogy szépen kidomborodjon, amit mondani akarok). Aki rockot hallgat, annak az egyénisége, a felfogása is teljesen más, mint mondjuk egy Taylor Swift-rajongónak, ez egyértelmű, nem? És, végül, de egyáltalán nem utolsósorban: aki rockerként öltözik, annak elve a nonkorfizmus. És itt ugrik a majom a vízbe: hol fér el egymás mellett a divat és a nonkonformizmus? Ha csak belegondolunk a két szó leegyszerűsített értelmezésébe, máris láthatjuk, hogy ez bizony egy szép kövér ellentmondás.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy aki mondjuk 1D-t hallgat, hogy szeretheti az agresszív motívumokat - ne menjünk messzebb a koponyától. Nem bántja a pici, pillangós, virágos lelkét? 
Azt hiszem, ez egy olyan dolog, amit soha nem fogok megérteni. Ha valakinek sikerül egy épkézláb érvelést írnia arról, hogy miért jó vakon követni a divatot, én ígérem, meghajlok előtte.