Gyorsan megírom ezt a bejegyzést, amíg még többé-kevésbé aktuális.

A Skins első, két epizódból álló fejezete a "Fire" címet kapta, de hogy őszinte legyek, egy cseppnyi parazsat sem fedeztem fel benne. Sokkal inkább ólmot, vasat, valami hideg fémet. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem imádtam a részeket!
Mindig is Effy volt a kedvencem, az első felbukkanása óta, azóta, hogy Michelle megkérdezte tőle, hogy "Soha nem kérdezik meg, hogy miért nem beszélsz?". Szóval repeső szívvel vártam az új évadot, hogy újra láthassam Effy-t.
Talán elsőnek érdemes néhány szót ejteni a képi világról. Hihetetlenül letisztult, világos, gyönyörűek a fények, sok a közeli, a makró random dolgokról, a mozgások lassúak, a kamerák csodálatosak. A képi világon látszik a leginkább, hogy a sorozat felnőtt: nincs többé zajos, összevágott intró, nincsenek gyorsan villogó bulijelenetek (lassan villogóak mondjuk igen, de teljesen másképp néznek ki). Ugyanez jellemző Effy karakterére is, én csak ámultam tátott szájjal 1, a ruháin, 2, Kaya színészi képességein, 3, azon, hogy egyre jobban hasonlít Eva Green egy kevésbé furcsa változatára. Mind Effy, mind Naomi azt a jövőképet teljesítette be, amit az ember elképzelt nekik - bár egy ideig hittem abban, hogy Effy összetört végérvényesen, de persze nem - nem olyannak ismertük meg az első két évadban. SPOILER! Ami Naomit illeti... Nemrég beszéltük meg a legjobb barátnőmmel, hogy a Skins nem is lenne hű önmagához, ha minden évadban nem nyírna ki legalább egy karaktert. Lévén ez az utolsó évad, én azt mondom, több halálra is számíthatunk. Szerencsére Naomi sosem volt a szívem csücske, bár a szarkasztikus beszólásait mindig imádtam.
Effy-t nézve (mert végülis ő a főszereplő, mondhatunk bármit) rájöttem, hogy hiába is tűnik úgy, hogy megváltozott: valójában egy pillanatra sem. Azt a veszélyt, amit azelőtt életének minden felelőtlen lépésével vállalt most a munkájában találja meg, és meggondolatlanul ugrik bele egy olyan kapcsolatba, aminek nem lehet jó vége. (Nem is lesz, a főnöke éppen azt csinálja vele, mint amit ő tett mindenkivel azelőtt, sőt, ebben az évadban Dommal is.) Én valójában örülök, hogy nem sikerült egy karakterfejlődést felmutatnia, mert éppen ezek a tulajdonságok azok, amelyek által teljesen azonosulni tudtam és tudok vele.
A befejezéssel kapcsolatban mindenki fel van háborodva, de szerintem tökéletes úgy, ahogy van. Teljesen a nézőre van bízva a történet vége, így a készítők sem vállaltak túl nagy felelősséget (okos, okos), és a néző is amellett a megoldás mellett dönt magában, amit még képes elviselni. Ha nem tudja feldolgozni Naomi halálát, akkor ügyesen bemeséli magának, hogy lehet, hogy nem is halt meg. Effy-ről meg... én biztos vagyok abban, hogy ha a karaktere valós lenne, kijönne a börtönből, és folytatna mindent úgy, ahogy abbahagyta. Imádtam, ahogy mosolygott a végén - az volt az érzésem, hogy amellett, hogy megbékélt a sorsával, még mindig a kezében tartotta a történteket. És ez a mosoly szépen visszautal Effy azelőtti szerepére - ez az a mosoly, ami az összes évadon végigvonul, ahogy az anyja mondta: When I finally found her she just smiled. You know, that Effy smile that means "you don't know me at all, you never will".