Egy nagyon aranyos dolog történt ma, arra gondoltam, megosztom veletek (és ezek után szidja nekem valaki az erdélyi vendéglátást, mert találkozik a Martens-emmel :D).

Ülök a kedvenc kicsi kávézomban, cigizgetek, iszom a kólám (az első kávé után, ugye, há' kell a koffein), egyszercsak belépik egy francia csávó. Nagyon magabiztosan a pulthoz sétál, ledarál valamit franciául, a pincér-pultos lánynak sikerült kibogoznia belőle annyit, hogy omlett. Vissza is kérdez, a francia elismétli türelmesen, hogy omlett.
- Jaj, hát az nincs, das cake! - mondja a lány, és mutat a három szem árválkodó marlenkára. Na, az nem jó, így a francia, reggelre csak nem ver be ennyi cukrot, kér egy kólát. Jön a tulajdonos néni, meséli neki a pincér, hogy mi történt. Több se kell a néninek, ő tud franciául, kimegy, megkérdezi, hogy mi a helyzet. Beszélgetnek, beszélgetnek, visszajön:
- Te, lépjél át Magdi nénihez, kérdezd meg, három tojása van-e.
Megy a pincérlány, jön a tojásokkal.
- Mondd már meg Gizikének, hogy adjon sza' egy paradicsomot is, majd visszaadjuk.
Megy a lány, jön a paradicsommal. Míg a néni valahol hátul süti az omlettet (konyha még nincs, valószínűleg otthon dolgozott), elkapok egy asztaltól egy beszélgetésfoszlányt:
- Hallod-e, te, há' ezeknek se a lábukkal van a baj, rántottáért vendéglőbe menni. - vakarja a fejét. Folytatja:
- Ha megtanulok románul, olaszul fogok tanulni, há' úgy tetszik nekem az a nyelv. Bella, belissima - mondogatja, ízleli a szavakat, majd folytatja:
- Tudod, mit szeretek? A polipot!
- A poli... mit?
- A polipot! Tojásba' kisütve, hát teee... Igaz, csak kétszer ettem, Franciaországba'.
- Voltál? - kérdezi a pincérlány, tesz-vesz közben.
- Vótam há', 2007-be'. S vótunk Venéciába, ettem pizzát, hét euróért, de te, én azóta a mi pizzáinkra reanézni se tudok. S másfél euró vót a szalvéta, há' kérdezd meg, leejtettem-e? No, kihozták a másikat, hát a kezemet belétörölni nem mertem, olyan szép volt.
Közben kész az omlett, hozza a néni, viszi a franciának.
- Bónápetit! - mondja, visszajön, körbenéz a kávézóba és felteszi a kérdést gyakorlatilag mindenkinek:
- Mennyi a tojás a piacon? Három ötven? Na, az legyen egy lej; három tojás három lej, kérünk tőle ötöt... Hatot, na.
Kéri a francia a számlát, jön fizetni nagy hálálkodva angolul, hogy ő életében ilyen jót ilyen olcsón nem evett. A tulajdonos néni és a pincér tekintetéből pedig ki lehet olvasni, hogy "Hát akkor adhattuk volna akár tizenkettőért is..."