(a fotó a grundaktiv.hu-ról származik)

Már egy jó ideje követem a magyarországi slam poetry alakjait (azért a magyarországiakat, mert nálunk még kifejezetten gyerekcipőben jár az egész), és már egy jó ideje szeretnék írni erről az egészről. 12. osztályban magyar nyelvből a vizsgadolgozatomat a slam poetry-ről írtam, pontosabban azt boncolgattam, hogy mennyire van irodalmi- és versértéke. Hogy mi is ez? A Wikipédia szócikk úgy hülyeség, ahogy van, ne is figyeljetek arra. Ezen a linken viszont egy abszolút korrekt leírás van róla, olvassátok el, fölöslegesnek gondolom bemásolni vagy újrafogalmazni.
Inkább egy pár szó arról, hogy hogy kerültem én a slam poetry közelébe (vagy fordítva). Az Akkezdet Phiai együttest már nagyon régóta imádom, és amikor Závada illetve Saiid is elkezdtek slammelni, egymás után hallgattam meg ezeket a felvételeket YouTube-on. Bár Saiid nyerte tavaly az országos slam-bajnokságot, én mégis jobban szerettem/szeretem Závada stílusát. Az ex-lakótársam egy nagy kortárs magyar irodalom-buzi, ráadásul költő is, mindig könyvre költi a pénzét. Így került a lakásba az Ahol megszakad, Závada verseskötete. Aztán Pion Istváné, az első magyar slam-kötet. Aztán Simon Marci Polaroidok c. kötete, amiről itt szót szeretnék ejteni.
De előtte még elmondom, hogy az erdélyi slam poetry-verseny kolozsvári fordulóján részt vettem, és nagyon-nagyon jól éreztem magam, ajánlom mindenkinek az ilyen slames megmozdulásokat, mert hihetetlen a hangsúly. Olyan, mint egy stand up comedy, csak éppen sokkal irodalmibb. Kötelességem is lett volna elmenni, hiszen az egyik jó barátom is részt vett a versenyen. Nemrég pedig ő lett a győztese az Erdélyi Slam Poetry Bajnokságnak - nagyon büszke vagyok rá. Egy cikket erről itt találtok, hogyha érdekel. Szóval a kapcsolatom adva volt/van a slammel, és amikor Závada, Simon Marci és Indiana jöttek Kolozsvárra, egyértelmű, hogy én is ott voltam. Simon Marcit tulajdonképpen akkor és ott ismertem meg, és el is rabolta a szívemet teljesen.
Ez után a hosszú és zavaros bevezető után lássuk azt a könyvet!

Kritikát nem fogok, és nem is tudok írni erről a kötetről, mert semmivel kapcsolatosan sem lehet biztos az ember, ha a Polaroidokról van szó. Kritikát, azt találtok itt és itt, mindkettő nagyon okos, nagyon igaz, nagyon hatásos. Én inkább azt foglalom össze néhány szóban, hogy miért érdemes megvenni, vagy legalábbis kölcsönkérni?
Azoknak mondom, akiket annyira nem érdekel a dolog, hogy elolvassa a kritikákat: a Polaroidok nem egy verseskötet. Ha szent meggyőződésed, hogy manapság mindenre ráaggatják a "művészet" szót és csakis klasszikus (és klasszikus stílusű) költők, írók munkáit olvasod, akkor hozzá se érj ehhez a könyvhöz. Szerintem. Mert nem versek vannak benne, hanem haiku-szerű töredékek, ráadásul azok is összevissza. Idézek: "Képzeljünk el egy fegyelmezett prózaversekből álló kötetet. Nyissuk ki, helyezzünk el benne egy bombát, aztán csukjuk be. A detonáció után nyissuk ki megint, és vegyük szemügyre a kialakult helyzetet. Azt hiszem, hasonló élményben lesz részünk, mint amivel Simon Márton második kötetében találkozhatunk." (Németh Bálint) Az egyes töredékek meg vannak számozva, így egyszerre több értelmezési útvonal is elénk tárul. Már ez, önmagában is szimbolikus, de a kötet egész felépítése, struktúrája nagyon jól megszerkesztett.
A töredékek pedig... Bár egy-egy mondatról van szó, mindegyik után meg kell állni egy pillanatra, ízlelgetni, elgondolkozni rajta. Mindegyik jelent valamit, önállóan is, a számozott társával is, a körülötte levő társaival együtt is, nem beszélve arról a jelentésről, amit az olvasó, a saját tapasztalatai, érzései és emlékei alapján ad neki. Számomra ez volt az egyik legerőteljesebb élmény a könyv olvasása közben: a mondatok olyanok, amelyek elhangzottak az én életemben is, fontos és kevésbé fontos mondatok, látszólag jelentéktelen szavak, amik csak később nyernek értelmet. Mindent tudtam érezni, amit elolvastam - ha tudnék írni egy párhuzamos dimenzióban én írnám meg a Polaroidokat. Csak ajánlani tudom.

Részletek:

⁴⁹⁸ Ha rosszul érted félre,
az egész nem jelent semmit,

⁰⁵⁹ Ez mind másképp volt,
mint gondolod.

⁰⁵² Ez mind másképp van,
mint gondolod.

⁰⁰⁴ Kinn felejtettem az érintőképernyős telefont.
Az eső elindított rajta valami zenét.
System of a Down.

⁰⁰⁵ Csepp: egy tökéletesen
pontatlan mértékegység.

⁴⁴⁷ Attól, hogy a szemem hozzászokik
a sötéthez,
én még nem tudok.

⁰⁷⁰ Egy értelmetlen tetoválás
írásjegyeiről azt hazudni,
hogy örök szerelem.

³³⁷ Az élet legfontosabb mondatait
fekve mondják.

¹⁰⁹ A hátad.

²⁵³ Nekem nem muszáj hazudnod.

²⁵⁴ De a többieknek igen.

²³⁵ Nem vers,
csak tanítom beszélni a
szorongásaimat.

²⁷⁰ Gyere vissza.

⁴⁰⁵ Mgehalok.

³¹² Egy szerelem hány mondat?

⁴¹⁹ Zengő érc és pengő cimbalom.
Rohadjon meg mindenki.
Gyűlöllek.

³⁷³ Peace kéne.
Meg Hope.
Ez két japán cigi.

¹⁸⁹ Könyörgöm fogyj el.

³⁸⁶ Metaforaszennyezés.

³³⁰ Mielőtt elmész,
még szívjuk el a maradék Time-ot.
Az meg egy izraeli cigi.

²³⁸ Aztán összeszedni.

³⁹⁷ Ahogy a színtévesztő
örül ősszel a hulló,
zöld lomboknak.

²³⁹ Magam.

⁴⁷⁷ ttél.