Nem hiszem, hogy be kellene nektek mutatnom őt. Mindenkinek megvan a maga véleménye róla, van, aki csodálja, van, aki elítéli... Számomra ő az egyik abszolút képviselője a női nemnek.

Egyszerűen zseniális ez a dal, és én szerelmes vagyok a csávóba teljesen.

Arra gondoltam, hogy az eszmefuttatásaimnak adok egy ilyen nagyon kreatív címet (Gondolatok egy kávé mellett), mert 1. úgyis mindig kell egy kávé, ha "komoly" dolgokról akarok beszélni, 2. szeretem, ha a cikksorozatoknak van valamilyen megkülönböztető jegyük. Szóval mostantól ezen a néven lesznek a gondolatmeneteim publikálva.

A rasszizmusos témát már hetek óta kerülgetem, egyszerűen túl nagy falatnak éreztem, hogy belevágjak. Ez a helyzet még mindig fennáll, szóval nem egy professzionális cikkre számítsatok, csak egy enyhén zavaros gondolatmenetre/véleményfolyamra. Kicsit utánakerestem a dolgoknak, és a Wikipédia szerint van egy olyan fokozata a rasszizmusnak, amelyet rejtett rasszizmusnak hívnak és a következőképp nyilvánul meg:

McConahay szerint a modern rasszizmus fő ismertetőjegyei:

• a rasszista személy azt állítja, hogy ő nem rasszista, és a rasszizmus rossz dolog
• állítja, hogy a jog előtti egyenlőséggel teljesen megszűnt mindenfajta rasszista megkülönböztetés (tehát nem vesz tudomást a megkülönböztetés egyéb, nem törvényi formáiról)
• ugyanakkor azt is tényként állítja, hogy a korábban elnyomott csoportok „túl rámenősek”, „túl hamar” akarnak ugyanolyan helyet kapni a társadalomban, mint a korábbi vezető réteg, tehát olyan helyet akarnak megszerezni, amit „nem érdemeltek ki”
• ezen kívül támadja a hátrányos helyzetűeket támogató állami intézkedéseket (a pozitív diszkriminációt), mivel azok „egyenlőtlen feltételeket teremtenek”.

Ezt azért gondoltam megosztanivalónak, mert úgy érzem, hogy - főleg a mi korosztályunkban - ez a leggyakoribb jelenség. És azért is, mert az első mondat jelen esetben egy kicsit... problémás, hiszen hogy fogtok hinni nekem, ha azt mondom: nem vagyok rasszista? :D
Viccet félretéve. Az eszem-f*szom megáll, ha arra gondolok, mennyi rasszista van körülöttünk - még itt, a világ végén is, ahol elvétve találkozik az ember egy néger turistával. A kérdés valójában ott fontos, ahol jelentős afro-amerikai él (és ezzel az országot is nagyon ügyesen meghatároztam, haha), gondolná az ember. De nem. A cigányokkal szemben tanúsított diszkrimináció és előítélet is rasszizmusnak minősül. Más dolog az, hogy a cigányok nagy része rászolgált a rossz hírére. Nem fogok azzal dobálózni, hogy én milyen emberszerető vagyok, a cigányokkal sincs semmi bajom estébé. Tényleg nincs, az agyam automatikusan eltöröl minden előítéletet, ha egy ápolt, jól öltözött cigányasszonnyal találkozok a buszon, akinek csak a bőrszíne és a rózsás nagykendője utal az etnikumára. Nem mondom azt, hogy minden cigány semmirekellő, mert elégszer találkoztam már ellenpéldával, és azt óriási hülyeségnek tartom, amit egyszer egy beszélgetésből elkaptam (szintén a buszon):

- Egy cigány nem javul meg. Hiába dolgozik, lakik tiszta házban, egyszerűen a vérében van a lopás, a csalás...

Na kérlek alássan, ez hülyeség, ilyen nincs. De az összes előítéletem, amit elnyomni próbálok, életbe lép, ha egy vonat két vagonja megtelik a cigányoknak a kevésbé - hm, hogy is mondjam - hozzánk hasonló népével, akik hangosak, büdösek és a farzsebükből kilóg a bicska. Nem mondom, hogy közöttük is mindenki rossz ember, de én félek tőlük - és ez máris az előítéletek jelensége.

Menjünk egy kicsit messzebbre az országhatároktól. A cigányokkal szembeni előítéleteim nem csak a külsőn alapulnak, hanem az általuk tanúsított viselkedésen is. A rasszizmus azonban alapvetően a külső jellemzőkön alapul, idézem a csodálatos Wikipédiát: A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.

Hát van-e nekem jogom pofázni arról, hogy a négerek, a kínaiak, a japánok mind-mind olyan emberek, mint mi, amikor ez a probléma nem mindennapi velejárója az életemnek? Számomra ez éppen olyan természetes, mint az, hogy nem ítélem el a szemüvegeseket vagy a zöld szeműeket, egyszerűen így szoktam meg, ezért is nehéz beszélnem róla. Éppen ezért dühít fel olyan nagyon, hogy ha az esti híradóba (szokásomhoz nagyon nem híven) belekukkantok, és rasszista megnyilvánulásokkal találkozom. Egyszerűen nem tudom megérteni azt a gondolkozásmódot, miszerint a másik ember, bár ugyanúgy ember, mint mi, nem érdemli meg ugyanazt a bánásmódot, mint te vagy én, csak azért, mert más nyelvet beszél, más a bőrszíne, más a kultúrája. A rasszisták általában igencsak alulinformáltak, semmi elképzelésük egy bizonyos rassz életéről, értékrendszeréről, mert nem engednek be magukba semmilyen más információt, csupán azt, amit a képzelőerejük (vagy egy-két történet) az agyukba táplált. Hihetetlen szemellenzősségről van itt szó.

Ezelőtt néhány évvel egy olyan társaságba keveredtem, amelyben akadt néhány skinhead is. Én sose adtam hangot a véleményemnek (kilencedikes voltam, és milyen 15 éves lány mer szembeszállni egy két méter magas, izmos, acélbetétes bakancsot viselő kopasz pasival?), csak csendben figyeltem. A társaság nagy része csak vakon utálta a cigányokat, meggyőződése volt, hogy a világon csak fehér embereknek kellene lenniük, de volt egy fiú. Azt hiszem, 18-19 lehetett akkoriban. Ő csak a fejét rázta az ok nélküli szidalmazásra, majd elmondta nekem, hogy ő miért skinhead. Elmesélt egy történetet egy cigányos késeléses esetről, ami hozzá közel álló emberek elvesztésével járt. Elmondta, hogy ez egyszerűen annyira feldühítette, hogy a mai napig nem képes teljesen tisztán látni, bár tudja, hogy nem jogos és nem normális, amit csinál, de nem tudja másképp. Hogy neki mindig volt egy enyhe húzása a diszkrimináció, az előítéletek fele (nem csak a rasszizmus témájában), és ezt mindigis tudta magáról. Hihetetlen, milyen gondolatmenete volt, és csak csodálkoztam, hogy egy ilyen okos ember hogy lehet egyszerre ennyire hülye?

Az egyik kedvenc filmem ebben a témában az American History X. Ajánlom mindenkinek, azoknak is, akiket egyébként a skinhead-téma nem érdekel, mert tanulságos és elgondolkodtató! Itt egy trailer:

És még valami: A rasszizmus szívás. Ez egy tanulságos kis videósorozat arról, hogy miért is szívás a rasszizmus Magyarországon.

A kortárs balett egy olyan tánc, amely ötvözi a klasszikus balett elemeit egy modern tánc elemeivel - ahogy ezt te, okos olvasó, már kikövetkeztethetted. A dolog már az 50-es, 60-as években kezdett formálódni George Balanchine koreográfus által, később Twyla Tharp koreografált olyan darabokat, melyekben a klasszikus balett pop-elemekkel ötvöződött. Napjainkra már kedvelt műfaj lett, azonban akik önszántukból nem érdeklődnek és foglalkoznak a balettel, még mindig nehezen bukkannak rá ilyen darabokra, és igen gyakran ráncolják a homlokukat, hogy "mi ez, mégis?"
Én világéletemben szerettem a mozgásművészeteket (nézni), és mind a mai napig, ha véletlenül elkapok egy táncos tehetségkutatót, a kortárs balett a kedvencem a produkciók közül. Most hadd osszak meg veletek néhány gyönyörű videót! (Az oroszok balettben verhetetlenek, ezt bátran jelentem ki.) Ti mit gondoltok a klasszikus és kortárs balettről? Ti is akartatok legalább egy hétig balett-táncos lenni gyerekkorotokban?

Amikor Elsie kért kritikát, és mondta, hogy anno a DunkinDonuts.gp-n írtam a fanficjéről, felcsillant a szemem, mert azt hiszem, az volt az a bizonyos fanfic, ami kivételesen tetszett.

A szél besüvített az ablakon
Szeretem az olyan kis szösszeneteket, amikben van valami csavar. Bevallom, ennek úgy fogtam neki, hogy ni, egy vidám kis írás, egy pillanatnyi hangulatközvetítés, nagyon szép, de a hangulaton kívül más mondanivalója nincs... Tévedtem, szerencsére. Nagyon erősre sikeredett ez a néhány sor. A hangulatfestés nagyon érzékletes, a képek is nagyon erősek és vizuálisak, tökéletesen átjön az a pillanatnyi csoda, a gondtalanság, a mindennapokban elrejtett varázslat. A "fürdeni kezdett" szókapcsolatnak azonban valahogy nincs meg a helye, "fürdött" és kész, mert a "kezdett" teljesen fölösleges, magán a cselekvésen van a hangsúly, nem azon a pillanaton, amikor elkezdte... Remélem, érted, miért akadtam fenn egyetlen szókapcsolaton, és miről beszélek. De ez csak egy apróság, ami nem zökkent ki sem a hangulatból, sem a pici történetből. És akkor gyakorlatilag fejbekólintod az olvasót (de csak finoman): "Rendetlenség maradt, elveszett a káprázatos könnyedség. S mi lesz most?" Nagyon szépen sikerült elrejtened ebben a pár sorban egy nagy igazságot, és a könnyed metafora nem egy nagy súllyal nehezedik az olvasóra, csak finoman felnyitja a szemét: a felelőtlen könnyedség után általában rendetlenség marad, a pillanatnyi gondtalanság után gyakran fel kell takarítani, legyen szó bármiről is az életben, nem csak egy aprócska szélviharról. Ügyes!

Örömben fulladozva
Ez a szösszenet is nagyon szépen közvetíti a pillanatnyi őrültséget, butaságot, figyelmetlenséget, ami a boldogság velejárója. Az "örömben fulladozva" kapcsolat fel sem tűnne az embernek, ha címként is nem emelted volna ki, így viszont úgy érzem, ez a kép nem sikerült túl jól, mintha nem is gondolkodtál volna rajta, csak előkaptad volna a farzsebedről. Egy ilyen könnyed, táncikálós mondatba nem éppen passzol a "fulladozva" szó: túl erős, agresszív ahhoz, hogy beleillő legyen, ugyanakkor túl kevés ahhoz, hogy egy ellentétet alkothasson (ha ez lett volna a célod). Itt is szépen megragadtad a boldogság mindenre rákacagós pillanatát, és ez végig is vonul az egész szövegen, mert ide-oda becsempésztél néhány kedves, játékos mondatot ("ki tudja, milyen porocska találta otthonának", a "csokipor" szó), és alapjáraton a "bögre" szó (hogy nem csészét, poharat használtál) is nagyon jó választás: gyermekien, kedvesen, játékosan hangzik. Maga a sztori is hihetetlenül aranyos, és a zárómondat mese-szerűvé teszi az egészet, ugyanakkor nagyon szépen utal a főszereplő lány személyiségére (így öt mondatban! ügyes): álmodozó, a tárgyaknak lelket és tudatot adó lányka ő.
Egy kis korrektúra: ládszódtak helyett látszottak, az "elkívánta" ebben az esetben külön íródik (mert az el- az elmesélniből került oda, nem a kívánniból), és az Ő-t csak akkor írjuk nagy betűvel, ha valaki iránt nagy tiszteletet tanúsítunk.