Én senkinek az érzéseit nem akarom bántani, se az érzékeny lelkét, de emberek! Tudjátok, vannak ezek a műfajok, hogy techno, electro, house és ezeknek a különböző alfajaik, én úgy hívom őket, hogy diumdisu zenék, mert ha belegondolsz, tényleg ez az alapdallam. Tudod, ami ha messziről megy nagyon hangosan, csak annyit hallasz, hogy düb, düb, düb, düb. Na, hát én éveken keresztül aktívan gyűlöltem ezeket, és nemcsak azért, mert én már csak ilyen maradi vagyok, hogy azt akarom, hogy egy zenében legyen legalább egy normális hangszer meg egy normális énekhang, ami gép nélkül is elviselhető. Azért is, mert négy éven keresztül ment ez non-stop a sulirádióban, minden szünetben (oké, néha volt rocker-nagyszünet). Akkoriban nagyon képben voltam a trendi zenével, amióta egyetemista vagyok, azt se tudom, ki ki az. Mindegy. Szóval utáltam, mert nem volt mögötte tehetség, csak egy kis alaptudás a számítógépen (jó, néha több, mint alaptudás, de akkor menjen az ember programozónak, ne zenésznek, na), és irtózatosan szar dalszövegek. Összedobtak pár bulis dallamot, amik, mindegy, milyen számot hallgattál, nagyjából ugyanazok voltak, aztán valami hölgyemény odavisítozta, hogy a) shake your ass, forget everything vagy b) i miss you i love you infinityyyyyyy (igen, azt a számot a végletekig gyűlöltem).

De! Most megdőlt bennem minden előítélet, mert kérlek szépen, a diumdisu kategóriában találtam jó zenét! Nem egyet, nem kettőt, hanem két egész YouTube csatornára valót! Most ezt mutatnám meg nektek, kedveskéim, mert ha van ilyenből jó zene, akkor miért hallgatnátok a szart? Na, de miért jó ez, míg a többi nem? Azért, kérlek, mert 1) nagykislány vagyok, megtanultam, hogy emögött is van azért tudás, és jó esetben tehetség, 2) a dallamok nem unalmasak, megszokottak, hanem van saját hangulatuk, 3) a dalszövegek sem ordas baromságok, és az énekes se visít, hanem nagyon kellemes hangon énekel (lehet, mert kellemesre számítógépezték, de erre nem gondolok), 4) megvan minden számnak a maga személyisége, érződik, hogy különleges a maga nemében. Na. Szóval a két csatorna és két szép dal róluk:

#1 TheSoundYouNeed

#2MajesticCasual

Kegyetlenül rossz a memóriám, és rengeteget olvasok, ennek a kettőnek pedig az az eredménye, hogy az elolvasott könyvek felére se emlékszek. Ha valaki megkérdezi, hogy mit olvastam eddig, maximum húsz címet tudok előbányászni az agyam rejtekéből, de ha azt kérdezik, hogy ezt és ezt olvastam-e, akkor nyomban kigyúl a kis emlékjelző villanykörte. Ezért is nem kell sokat gondolkodnom azon, hogy mik voltak azok a könyvek, amelyek meghatározták az életemet. A válasz egyszerű: azok, amikre segítség nélkül is emlékszek. :D Viccet félretéve, több olyan könyv is van, ami vagy megtanított nagy dolgokra az élettel kapcsolatban, vagy csak egy más nézőpontot nyitott számomra.

1. J. D. Salinger: Zabhegyező
A Zabhegyező volt az első komolyabb témájú könyv, amit elolvastam (tehát nem krimi, thriller vagy ifjúsági regény). Sokáig hurcoltam magammal mindenhová, mert az elolvasása után is szerettem belelapozni, újraolvasni részeket, bekezdeséket. Akkoriban épp kezdődőben volt a problémás korszakom, úgyhogy nagyon könnyen tudtam azonosulni Holdennel. És a fogalmazási stílus, a közvetlenség is nagyon tetszett, olyan volt, mintha a lelkitársammal beszélgetnék. Azért is fontos ez a könyv, mert elindított az irodalom egy olyan ösvényén, amin még mindig járok, ez volt az a könyv, ami kinyitott engem, és nem csak Harry Pottert meg ifjúsági- és kalandregényeket olvastam ezután.

2. Emily Brontë: Üvöltő szelek
Ha már romantikus történetet olvasok, akkor elvárom tőle, hogy valamilyen szinten legyen "elbaszott". Az Üvöltő szelek tökéletesen megfelel ezen elvárásomnak. Nem szeretem a boldog szerelmi történeteket, azt szeretem, ha van bennük szenvedés és szenvedély, és egy jó adag őrület. Az Üvöltő szeleket olvasva (amellett, hogy nagyon leköt mindig, már vagy négyszer elolvastam) rájöttem néhány dologra a saját szerelmi ügyemmel kapcsolatban is, és megtanította és elhitette velem, hogy igazi, örök szerelem létezik. Ahogy igazi, örök gyűlölet is.

3. Sylvia Plath: Üvegbúra
Ez az a könyv, ami a legtöbb érzelmet kiváltotta belőlem olvasás közben, és aminek a főszereplőjével 100%-osan azonosulni tudok. Elképesztően megráznak az olyan könyvek, amelyek hozzám hasonló lányok gondolatairól, érzéseiről és szenvedéseiről szólnak, mert tényleg nagyon könnyen azonosulok. De ez nem feltétlenül negatívum, hiszen ilyenkor érzem, hogy nem vagyok egyedül a világban, hogy másnak is vannak éppen olyan problémái, mint nekem. Az útkeresés, az elveszettség, a levertség, a sok lehetőség, amelyet eldobunk magunktól minden ok nélkül - erről szól a könyv, és erről szólok én is.

4. Boris Vian: Tajtékos napok
Sírtam és mosolyogtam egyszerre ennek a könyvnek minden egyes sorával. Az első szürrealista regény volt az életemben, és nagyon nagy hatással volt nemcsak a világnézetemre, de az irodalmi ízlésemre és az írásstílusomra is. Nem mellesleg a főszereplő lány után neveztem el magam Chloénak.

5. Bukowski-versek
Bukowski egy olyan életmódot és -szemléletet mutatott meg nekem, ami nagyon közel áll hozzám, és segít feldolgozni a sok hülyeséget, ami velem történik. Nagyon szeretem a stílusát és a mondanivalóját is, és azt is, hogy felmutatott egy jövőváltozatot az olyanoknak, mint én. :D A mindennapi problémákat költői szintre emeli, ezért is találom meg önmagam olyan könnyen a verseiben. (Nem ő az egyetlen kedvenc költőm, de ő határozta meg legjobban azt, aki most vagyok.)

Nézelődtem Gportálon az utóbbi napokban, és több olyan cikket is találtam, amelyek nagyon tetszettek: vagy azért, mert érdekes a téma, vagy azért, mert nagyon jól van megírva. Éppen ezért úgy godoltam, hogy azokat a cikkeket, amelyek nekem megtetszettek és aktuálisak (nem egy fél évvel ezelőtt posztolták ki őket) összegyűjtöm egy csokorba, és megosztom veletek. Ingyen reklám, na! Íme:

- 27s Club (Amee bejegyzése a 27-esek klubjáról) - californation.gp
- A Nirvana és Kurt Coban (Helga írása, a 3. poszt) - nightsmoke.gp
- Minek ennyi tehetségkutató? (James a magyar tehetségkutatókról) - partyneverends.gp
- A nyaligépek - Kill yourselves (Tomii és a GP-s helyzet) - silhouettes.gp
- Miért nem létezik Háda Flőr (gabriel sherlockoskodása) - i-hate-mondays.gp
- TEK - Tanácsok egyetemista kisgólyáknak (Andzse billentyűzetéből) - andzse.gp
- Horrorfilmek, amelyeket még én se merek megnézni (sophie írása) - sophiev.gp
- Iconic: A kis fekete ruha (Elsie minden cikkjének itt lenne a helye) - classyandfabulous.gp

Sziasztok! Az oldalon mától létezik a kritikakérés lehetősége is - de nem honlapkritikákat lehet kérni (mert arra nem mindig van időm és energiám, pláne a DHQ mellett), hanem a következő dolgaitokról írok:
- grafikai alkotás (ez lehet egy fejléc, egy teljes design, ami még nincs a lapodon, egy banner, retus, színezés, manip)
- rajz (kézi vagy digitális)
- irodalmi alkotás (sztori, novella, vers, haiku)
- outfit (bár nem hiszem, hogy bárki is ennyire elvetemült lenne, de én nagyon szívesen rámutatok a jó és rossz dolgokra egy összeállításban)
Szerintem tudjátok, hogy tőlem nem egy kétszavas kritikát kell várni, hanem a bőrt is lehúzom az adott dologról, úgyhogy csak akkor írjatok, ha nem dicséretre vártok, hanem azért kértek kritikát, mert javítani szeretnétek a hibáitokon. Ebben a modulban kérhettek kritikát, (valamint bal oldalt az Interaktív modulban) természetesen a szabályok szerint. :)
Ez természetesen csak az én véleményem, nem vagyok szakértő, de valamilyen szinten azt hiszem, meg tudom mondani az esetleges hibákat és erős pontokat.

Szerintem mindannyian tisztában vagytok a DiamondLight történetével, vagy legalábbis a nemrégiben történtekkel. Ezzel kapcsolatban szeretném megosztani veletek néhány gondolatomat, bár tudom, hogy félreértésekhez fog vezetni, és valószínűleg kapok értük a nyakamba. :) De megszokhattátok, hogy ennek ellenére is mindig muszáj szabadjára engednem a gondolataimat és a billentyűzetemet.
Tulajdonképpen nem is a DL-ről szeretnék írni, hanem erről az örökké aktuális témáról: az utálkozókról, és a miattuk történő zárásokról. Ennek a témája mégis leginkább a DL segítségével figyelhető meg, hiszen Szissz az, akit a legtöbbet cseszegetnek a mindenkori gyűlölködők. Az utóbbi időben többször is visszajött, de mindig csak kevés időre, hiszen az utálkozók nagyon rövid idő alatt elűzték megint. A legnagyobb problémájuk Szissz "egyedisége" volt, amelyet ők kétségbe vontak. Erre több magyarázat is van, amelyekbe nem szeretnék most belemenni, elég az hozzá, hogy ezeket az utálkozókat a látogatók általában elintézték azzal, hogy "savanyú a szőlő" és hogy "csak irigyek". Szissznek azonban nem sikerült mindezt félvállról vennie.
Ez érthető, aláírom, hiszen az ember nagyon könnyen beleun az állandó szidalmazásokba. Én mégis azt mondom, hogy ilyenek esetén jobb, ha a szerkesztő arra koncentrál, amiért a látogatók hálásak, ha a kedves szavakra és az alátámasztott, jóindulatú kritikákra figyel, és megpróbálja nem venni komolyan a szidalmazókat. Miért? Először is, mert általában tényleg csak az irigység beszél belőlük, és saját magukat alacsonyítják le azzal, hogy sem a szavaikat megválogatni, sem valamilyen támaszpontot az érveik mellett felmutatni nem tudnak. Hogyha valaki nem képes kultúrált módon megfogalmazni a véleményét, annak általában nincs is épkézláb véleménye, valamilyen érzés áll a háttérben (irigység, harag, vagy egyszerűen csak egy megmagyarázhatatlan ellenszenv a szerkesztővel szemben). Ezek pedig már nem a szerkesztő munkáját bélyegzik meg. Éppen ezért nem érdemes ezeken kikészülni: ha az ember munkájával van valami baj (és azt szépen, udvariasan, vagy legalábbis érvekkel alátámasztva mondják el), az ellen lehet és általában kell is tenni, de az utálkozások többnyire értelmetlenek. Más dolog az, hogy egy-két szitkozódást még leszar az ember, de a negyvenedik mellett már nem tud szó nélkül elmenni. És a legtöbb esetben hiába magyarázza meg a szerkesztő, hogy az utálkozóknak ezért meg ezért nincs igazuk, az valahogy csak olaj a tűzre, és egy bizonyos pont után már nem lehet szép szóval kezelni őket. Az egyetlen mód az, hogy az ember páncélt növeszt, és úgy dönt: nem érdekli. Hogy ő ezentúl csak a saját munkájára, annak fejlesztésére és a korrekt visszajelzésekre fog koncentrálni. Nagy önuralom és elszántság szükséges ehhez, de higgyétek el, meg lehet tanulni. Hogyha a szerkesztő tényleg szereti, amit csinál, akkor nem hagyja abba csak azért, mert egyeseknek túl sok a szabadidejük, netán a való életben elnyomják őket, és ezért az interneten növesztenek nagy szájat.
Én csak azt mondom mindenkinek, akit cseszegetnek, hogy álljon lábra, húzza ki magát, és magasról szarjon az utálkozók fejére. Mert hogyha egyszer az ember elkezd nyitni-zárni az utálkozók miatt, nagyon nehéz ebből a körből kilépni.