A Mint-Frappén még nem is volt Lookbook-gyűjteményes poszt, el is felejtettem, hogy mennyire szeretem őket! A divat-posztokat amúgy is elhanyagoltam mostanában, hát most fogadjátok szeretettel az aktuális kedvenceimet. (Egyébként nem is értem, eddig miért nem linkeltem be a képen szereplők profilját... Sebaj, ezután így lesz.)

Olyan egyszerű, és olyan hihetetlenül jól néz ki! A bokacsizmába teljesen szerelmes vagyok. (Tonya S)

Ez az összeállítás úgy tökéletes, ahogy van: az ing, az áttetszőség, a virágminta és az a kék szín... Jaj! (Glena M)

Ezen a képen minden rajtavan, amit szeretnék megszerezni: a bővebb szabású farmer, a magassarkú, a farmering... (Camille S)

Imádom azokat a kivágott Asos bakancsokat, megérdemelnek majd egy saját posztot. (Adenorah M)

Egyszerűen tökéletes! (Kavita D)

(a fotó a grundaktiv.hu-ról származik)

Már egy jó ideje követem a magyarországi slam poetry alakjait (azért a magyarországiakat, mert nálunk még kifejezetten gyerekcipőben jár az egész), és már egy jó ideje szeretnék írni erről az egészről. 12. osztályban magyar nyelvből a vizsgadolgozatomat a slam poetry-ről írtam, pontosabban azt boncolgattam, hogy mennyire van irodalmi- és versértéke. Hogy mi is ez? A Wikipédia szócikk úgy hülyeség, ahogy van, ne is figyeljetek arra. Ezen a linken viszont egy abszolút korrekt leírás van róla, olvassátok el, fölöslegesnek gondolom bemásolni vagy újrafogalmazni.
Inkább egy pár szó arról, hogy hogy kerültem én a slam poetry közelébe (vagy fordítva). Az Akkezdet Phiai együttest már nagyon régóta imádom, és amikor Závada illetve Saiid is elkezdtek slammelni, egymás után hallgattam meg ezeket a felvételeket YouTube-on. Bár Saiid nyerte tavaly az országos slam-bajnokságot, én mégis jobban szerettem/szeretem Závada stílusát. Az ex-lakótársam egy nagy kortárs magyar irodalom-buzi, ráadásul költő is, mindig könyvre költi a pénzét. Így került a lakásba az Ahol megszakad, Závada verseskötete. Aztán Pion Istváné, az első magyar slam-kötet. Aztán Simon Marci Polaroidok c. kötete, amiről itt szót szeretnék ejteni.
De előtte még elmondom, hogy az erdélyi slam poetry-verseny kolozsvári fordulóján részt vettem, és nagyon-nagyon jól éreztem magam, ajánlom mindenkinek az ilyen slames megmozdulásokat, mert hihetetlen a hangsúly. Olyan, mint egy stand up comedy, csak éppen sokkal irodalmibb. Kötelességem is lett volna elmenni, hiszen az egyik jó barátom is részt vett a versenyen. Nemrég pedig ő lett a győztese az Erdélyi Slam Poetry Bajnokságnak - nagyon büszke vagyok rá. Egy cikket erről itt találtok, hogyha érdekel. Szóval a kapcsolatom adva volt/van a slammel, és amikor Závada, Simon Marci és Indiana jöttek Kolozsvárra, egyértelmű, hogy én is ott voltam. Simon Marcit tulajdonképpen akkor és ott ismertem meg, és el is rabolta a szívemet teljesen.
Ez után a hosszú és zavaros bevezető után lássuk azt a könyvet!

Először is, elnézést, amiért ma nem jöttem, de azt hiszem, eleget posztoltam az utóbbi napokban, hogy megérdemeljek egy szabadnapot. ^^ Másodszor, kaptam egy ask-ot Tumblr-ön, és bár én nem tudok segíteni, hátha akad valaki, akinek szüksége van egy kis kreditre. Íme a kérés:

szia! tudnál nekem ajánlani egy ismerőst aki a users. ininet.hu/takacsbence/oldalra vállal egy fejléc készítést? Az oldalon megvannak az elérhetőségim, írjon nyugodtan, kredittel tudnék fizetni...

Harmadszor, kikapcsolódásképp grafikáztam egy kicsit, és egy grafikás deviantART accountot is létrehoztam, akit érdekel, kattintson ide.

Állandóak a viták arról, hogy a design vagy a tartalom-e a fontosabb. Én úgy gondolom, hogy míg a tartalom az, amely az állandó olvasókat hozza, a design alapján dönti el a látogató, hogy ad-e egy esélyt a tartalomnak. Hiszen a design határozza meg azt is, hogy mennyire olvasható a tartalom, valamint hogy milyen könnyen vagy éppen nehezen találja meg az olvasó, amit keres. És, nem utolsó sorban, a design stílusa is komolyan hozzájárul a látogatótábor milyenségéhez: például egy letisztult, egyszerű design nagy valószínűséggel olyan olvasókat fog meg, akik számára a tartalom az igazán fontos.
Ebben a cikkben a designkészítés technikai részéről írok, a következő bejegyzés arról fog szólni, hogy hogy készíts olyan designt, ami tükrözi a személyiségedet, valamint hogy legyen a designod különleges.

1. A TERVEZÉS
Az első lépés az ötletelés, az alapkoncepció kitalálása valamint annak az eldöntése, hogy milyen stílusú designt szeretnél. Hiszen másképp fog hozzá az ember egy HTML-szerű designhoz és másképp egy Gportálos stílusúhoz, megint másképp egy hivatalos honlapokra hasonlítóhoz. Itt, Gportálon alapvetően ezt a három desingstílust lehet megkülönböztetni (és ezek ötvözését, továbbfejlesztését, természetesen). Hadd mutassak nektek egy-egy példát:
a) HTML stílusú design
b) egyszerű, blogos design
c) hivatalos design
d) HTML + egyszerű, hangsúlyban a HTML
e) HTML + egyszerű, hangsúlyban az egyszerű
Természetesen nem kell egyetlen stílusba tökéletesen behelyezkedni, csupán azért mutattam meg ezeket, hogy tisztában legyél az egyes fogalmakkal (a HTML-stílusú design kifejezés nem helyes, de nem tudok rá jobb szót, valamint a hivatalos design kifejezés is meglehetősen pontatlan, de ismét csak nem találtam jobbat).
Amikor megvan az alapelképzelés a design stílusát illetően, jöhet a következő lépés: a fejléc, a háttér és a design összképének vázlatos megtervezése. Nagyon kevesen vannak, akik az első perctől tudják, hogy mit szeretnének, az ötletek általában munka közben támadnak, és a részletek is akkor kerülnek kidolgozásra. Vannak, akiket egy kép inspirál, vannak, akik a már meglévő ötlethez keresnek képeket. A design megtervezéséről majd egy másik cikkben részletesebben is kitérek, a lényeg, hogy legyen egy alap koncepciód!

Sokszor rámtör a szomorúság, az elégedetlenség, amiért az életem nem úgy alakul, ahogy én azt elképzeltem és szerettem volna. Az egyetemmel kapcsolatos problémák még mindig fennállnak, nem lehetek együtt az emberrel, akit szeretek, sosincs pénzem, nem lakom Angliában, nem festek/írok/fotózom elég jól stb. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy örülj annak, hogy két lábad van és mindkettő működik, de tudjuk, hogy ez gyenge vigasz. Azonban azt kijelenthetem, hogy a két éven át tartó depressziómból saját erőmből tudtam felállni, és ebben nagyon sokat segített az, hogy észrevegyem magam körül az olyan apróságokat, amik boldoggá tesznek. Elég az, ha a buszon ülve megpillantok a mezőn egy őzcsaládot, vagy ahogy a lemenő nap fénye átszűrődik a függönyön. Megtanultam, hogy bár rengeteg olyan dolog van, ami miatt naphosszat kesereghetnék, észre kell vennem azokat is, amikért hálás lehetek. Ez persze nem mindig segít, de akinek az életében nincsenek látszólag ok nélküli sötét percek, az felszínes. Épp ezért nincsenek a környezetemben állandóan boldog emberek - tudat alatt nem engedem őket közel magamhoz, mert egyszerűen idegesít az állandó boldogság, ha valakinek semmi nem fáj. Ezért persze meg lehet kövezni - de én így érzek, ez vagyok én.

Ugyanakkor igyekszem valamiféle arányt fenntartani a boldog és a szomorú pillanataim között, amikor nem vagyok teljesen és menthetetlenül szarul, kinyitom a szemem és körbenézek a világban - és rájövök, hogy mennyire szerencsés is vagyok! Hiszen teljes családban élek, a barátaim szeretnek, végül is az a bizonyos fiú is szeret, kényelem vesz körül, egészséges vagyok, nem kell megharcolnom a napi betevőmért, nem kell egész nap dolgoznom, lehetőségem van tanulni, sosem történt nagyobb balesetem... És még rengeteg olyan dolog van, ami pillanatnyilag boldoggá tud tenni és emlékeztet arra, hogy végeredményben nagyon szép életem van.

És azt sem szabad elfelejteni, hogy a szomorúságra szükség van ahhoz, hogy az ember fejlődjön! Ilyenkor elgondolkozol azon, hogy vajon mi lehet az oka annak, ami történt, és hidd el, sok mindenre rájössz, ha nem is tudatosan. Az utóbbi négy év rengeteg rossz pillanatot hozott számomra, de nagyon sok mindennel gazdagodtam is, amikre csak most jöttem rá. Például négy éve szerelmes vagyok ugyanabba az emberbe, ami rengeteg fájdalommal jár, de arra is rájöttem, hogy egy ilyen különleges szerelem sokak életében egyáltalán nem jelenik meg, nekem meg, ilyen fiatalon, máris négy évnyi tapasztalatom van benne. "Legalább lesz, miről írjak, ha eléggé felnövök hozzá" - szoktam gondolni néha.